Bemutatkozás

Boronkay Vica vagyok, kozmetikusmester, okleveles biológia tanár, és mentálhigiénés szakember. A kozmetika életem egyik hű „Kedvese”.

Boronkay Vica kozmetikus portré
Boronkay Vica kozmetikus portré

Szakiskolai tanulmányomat a „Szakma kiváló tanulója” verseny győzteseként zártam. Gyakorlati éveim első percétől nagy figyelmet fordítok a bőr reakcióira, változásaira, a különböző életkorokban megfigyelhető elváltozások miértjeire, és így további tanulmányaimban való elmélyülésem motivációja is ez az ihletettség lett. Főiskolai éveimet a bőr élettana témában, a pubertáskori bőrproblémákra fókuszált szakdolgozat megírásával tettem teljessé. Szakmai munkám koronáját a mestervizsga jelentette. Mentálhigiénés végzettséget a Semmelweis egyetemen szereztem, ahol diplomamunkámat a kozmetikus vizsgák lélektanából írtam, projektmunkámat pedig, a vizsgáztatói érzékenyítés köré építettem fel. Felsőfokú tanulmányaimat folytatva biológia szakos, egyetemi különbözeti vizsgát tettem. Mindeközben számos szakmai továbbképzésen ismerkedtem a kozmetika újdonságaival. Tanárként megadatott nekem, hogy a szakmai ismereteket – és vele szervesen összefonódó biológiai hátteret – a gyakorlatban megszerzett tapasztalataimmal, csipetnyi lélektannal fűszerezetten adjam át a tanítványaimnak. Módszerem és tanári hitvallásom elismeréséül 2015- ben a ,,Kozmetikus szakma kitüntetett oktatója” tanári  kitüntetésben részesültem. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megtisztelő felkérésére 2017 óta az országos Szakmasztár fesztiválon a kozmetikus versenybizottság elnökeként veszek részt.

Szakmai fókuszáltságom az egyes életkorok bőrelváltozásaira, a bőr különböző állapotaira irányul. Érdeklődéssel szemlélem mind a biológiai, mind a lélektani hatásokat a bőrre és fontosnak tartom az összefüggések feltárását. 2011 óta tartok szakmai előadásokat, emellett rendszeresen veszek részt középiskolai egészségnapok műhelyfoglalkozásain. Utóbbiak során a kamaszkor testi-lelki változásainak összefüggéseire és a megfelelő bőrápolás szükségességére kerül hangsúly.

2015-től sajátos megközelítésben segítem a bőr reakcióinak megértését. Előadásaim témái többek között: a psziché és a bőrelváltozások kapcsolata, azaz a bőr logikus válasza a lelki konfliktusokra; az életkorok biológiai és pszichológiai változásai a kozmetika szemszögéből stb.

Szaktanári pályám kezdetén célul tűztem ki egy szakmai könyv összeállítását, ami a kozmetika elméleti alapjainak lényegre törő bemutatása mellett, a biológia és a szakmai ismeretek összefüggéseit is megvilágítja a gyakorlatban megszerzett tapasztalatokkal kiegészítve. Ez az álom a Kozmetika közép és mesterfokon című könyvben öltött testet.